Emi
Megérkezett a résztvevő Verus "Jöhet a desszert?... Játékra fel" elnevezésű játékára.  Próbáltam olyan gyümölcsöt választani, hogy ne legyen ismét csalódás. A málna valahogy finomabb, ízesebb, mint az eper. Az áfonya meg... az sem annyira rossz:) A végeredményt elnézve igencsak dekoratív lett, a többit meg hagyom a bejegyzés végére. Nemrég szülinapokat ünnepeltünk, két torta is készült rá (igyekezek hozni majd őket sorjában...), ahhoz próbáltam ki egy újfajta piskóta receptet és annyira megtetszett, hogy muszály volt muffinnak is kipróbálnom. Igaz, elég kevés lett az egy adag piskótához valóból, de bevált.

 

Hozzávalók: 9 közepes muffinhoz
2 tojás
7,5 dkg cukor
7,5 dkg liszt
1 ek vanília aroma vagy kivonat
2 ek olaj
1 kk sütőpor

málna
áfonya
2 dl tejszín
17,5 dkg (fél doboz) mascarpone
2 ek porcukor


A tojásokat a cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk a vanília aromát, majd beleforgatjuk az átszitált sütőporral vegyített lisztet. Néhány szem málnát és áfonyát is belekavarunk a tésztába. Muffinpapírral bélelt formába kanalazzuk a téstánkat, úgy, hogy mindegyikbe jusson gyümölcs is. 180 fokon 25 percig, vagy sütéspróbáig sütjük. Rácsra rakva hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben elkészítjük a krémet. A mascarponet a porcukorral kikavarjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A kettőt mixerrel összedolgozzuk. Kis maréknyi málnát beleszórunk és ezzel is összemixeljük. Nem volt szükség a málnát külön letörni, így is jól összetörött.
Ha a muffinok kihűltek egy jó kanálnyi habot elsimítunknk rajtuk és tetszés szerint formázzuk. Én a csíkozást egy villa segjtségével készítettem, és ebben a pillanatban jöttem rá, hogy nekem van habformázóm! Na majd legközelebb:)) Egy szem málnával és 3 szem áfonyával diszítjük.

 

Ez a tészta annyira könnyű és puha, hogy szeletelésre nem igazán alkalmas. Enni viszont valóságos élvezet. Elkészíteni meg... nem is hittem, hogy ebből jó lehet. Az eredeti recept semmilyen zsiradékot nem tartalmaz, de én, félve, 2 ek olajat adtam hozzá. Anélkül is kipróbálom!
Muffinjaim akkora sikert arattak (kettőnk körében), hogy nemhogy a reggelt, (mivel este jött rám a süthetnék), de még az éjfélt sem érték meg. Még szerencse nem vártam reggelig a fotózással. Aztán törhettem volna a fejem, hogy ismét mit találjak ki Verus játékára:) A kellemes, élénk látványon túl nagyon jzletes, krémes, gyümölcsös muffin lett belőle, csak úgy etette magát, amíg volt belőle.




14 Responses
  1. Verus Says:

    Igazi kis mini csodafalatok, most szívesen elfogadnék néhányat. Köszönöm a receptet!


  2. Erika Says:

    Nagyon gusztusos! Csodaszépek lettek!:)


  3. Gabriella Says:

    Na, ezt én most nagyon-nagyon megenném!! Küldjééééél!!! :P Málna és áfonya, nagyon szuper!


  4. Gerdi Says:

    Nagyon szépek, olyan kis ennivalóak! Csak kilencet készítettél?:-)


  5. teller-cake Says:

    Hű Emi, ezek gyönyörűek!!!


  6. Blogkonyha Says:

    Ide elém is jöhetne! Ó, az a málnakrém!!! :o)


  7. Emi Says:

    Köszönöm az elismeréseket, akikkel megkívántattam sajnos azt kell mondanom, hogy készjtsétek el:) De legalább dupla adagot!

    Gerdi, igen csak 9 lett az adagból, mert eredetileg nem muffintészta az alapja. Legközelebb én is duplára készítem.


  8. gionetta Says:

    Bocsánat, de hol a muffin???? Ez már tündértorta!!! :-)) Az utóbbi egy hétben én is kétszer sütöttem áfonyás muffint, annyira kapós volt a vendégeknél. Málnával kombinálva még jobb lehet!


  9. Emi Says:

    Bocsánat, hogy muffinnak neveztem:)) A muffin már csak ilyen, amilyen gyorsan elkészül, olyan gyorsan elfogy. Csak győzzed sütni, más meg eszi:))


  10. Seffer Lilla Says:

    Azta, nagyon guszta lett!


  11. Csilla Says:

    Milyen szépek lettek!! Kár, hogy itt az áfonya szinte aranyárban van...


  12. Emi Says:

    Lilla, köszi:)

    Csilla, köszi, itt is úgy van ám, de néha csak megkívánja az ember. Aztán meg jön a csalódottság, de legalább szép lett tőle a muffin:))


  13. Panna Says:

    Szépséges gyümölcsös sütit készítettél a játékra :)


  14. marisz57 Says:

    Ezek csodásak, elhiszem, hogy nagyon finomak voltak!